Second Family Portrait [Hungarian translation]

Az életem lassan kezdődött a lusta elmék városában

Az álmodozásaink betöltötték az egyszerű drámáink közötti helyeket

És az anyukám különös volt, de mindig szeretett varrni

És minden ruhámnak olyan szaga volt, mint a szülőszobámnak

Az apám nyugodt volt, sosem használt két szót ott, ahol egy is elég volt

És a bátyám kezei a baj felé hajoltak

Olyan szándék nélkül, hogy megállítsa

És összességében egyszerűen éltünk és napról napra

A félelmeink jelentéktelenek voltak, mindig meghaltak a napnyugtával

Mikor tizenkettő voltam, a szerencsétlenségem napvilágra került

És azt mondták, hogy néhány dolog, amit hallottam

Csak a fejemben voltak

De nem tudtam megmondani, mi volt igazi és mi nem

És a kérdés ott lógott minden felett, akár bíztam benne, akár nem

És azt hiszem, idővel ez az egész túl sok lett

És elküldtek anyám parancsára

Mert benne a félelem nőtt

Most fent északon élek egy házban tele zavarodott elmével

És az apám jön és meglátogat, mikor csak megengedheti

Néha, éjszakánként, mikor a hangok lecsendesednek

Rálelek egy reményre, hogy hiányzok valakinek és nem felejtettek el