Egyszer volt egy lány
Fiatalabb korában sokat kellett tanulnia
Hogy nőjjön fel egy háborúban, amit ő otthonnak nevez
Sosem tudhatta, mikor lesz vihar a menedékben
Szörnyű volt látni a fájdalmat az édesanyám arcán
Apu ökle mindig a földre kényszerítette őt
Mindig sírtam, mikor hallgattam a kiabálást
Reméltem, hogy egyszer vége lesz
A sebhelyek elmúlnak, apa, de a fájdalom megmarad
És még emlékszem, hogy tartottál állandó félelemben
Édesanyám erős, hogy még ezután is szeretett
Minden reggel, amikor felébredek, visszaemlékszem a tegnapra, és jól vagyok
Gyakran gondolkodtam, hogy miért cipelem ezt a bűnt
Hiszen te vagy az, aki segítetett felállítani a falakat
Melyeket építettem
Az árnyékok beszűrödnek éjszaka az ajtó résén
A visszhangja egy összetört gyereknek, aki azt kiáltja, "kérlek, elég!"
Apa, hát nem érted milyen kárt okoztál?
Neked ez csak egy emlék, de bennem még hevesen él
Nem túl könnyű elfelejteni azokat jeleket, amiket
Anyu nyakán hagytál
Amikor a hideg lépcsőre löktél
És minden nap rettegve jöttem haza,
Hogy mit fogok látni