Where the Wild Roses Grow [Hungarian translation]

Vadrózsa, e név ragadt rám,

de a nevem Elisa Day,

mért hívnak így, bárcsak tudnám,

mert a nevem Elisa Day.

Első nap tudtam, hogy ő az enyém,

ahogy mosolygott és rám nézett,

ajka vörös volt, elnyílt, mint a rózsák,

melyek a folyónál feszülnek a szélnek.

Mikor az ajtóban állt, s belépett hozzám,

karjában megszűntem reszketni én,

ő volt az első, az arcomhoz ért,

s öröm hullt át könnyem függönyén.

Vadrózsa, e név ragadt rám,

de a nevem Elisa Day,

mért hívnak így, bárcsak tudnám,

mert a nevem Elisa Day.

Második nap egy szál virágot vittem,

mind közül ő volt a leggyönyörűbb nő.

„Ismered a partot” – kérdeztem –

„hol édes szabadságban vadrózsa nő?”

Második nap vörös rózsát hozott,

azt mondta: „Adj nekem mindent, ami bánt.”

Az ágyra feküdtem, bólintottam: „Jó.”

„A vadrózsákat – eljössz? – megmutatnám.”

Vadrózsa, e név ragadt rám,

de a nevem Elisa Day,

mért hívnak így, bárcsak tudnám,

mert a nevem Elisa Day.

A harmadik nap a folyóhoz elvitt,

csókolóztunk a rózsák között,

utoljára még néhány szót mormolt,

aztán egy kővel az arcomba ütött.

Végső nap, a parton rózsák közé ledőlt,

a szél érintése, mint egy zsebtolvajé,

még egy csók, „Minden szépség jussa halál”,

s ajkai közé szál rózsát tettem én.

Vadrózsa, e név ragadt rám,

de a nevem Elisa Day,

mért hívnak így, bárcsak tudnám,

mert a nevem Elisa Day.