Les Métamorphoses du vampire [Hungarian translation]

Az eperajku nő, az én gonosz varázsom,

csavarva tagjait, mint kígyó a parázson,

és gyúrva a füzőt páncélos kebelén,

ily pézsma-telitett szókat dobált felém:

- "Nedves az ajkam, és érett a tudományra,

az antik Tudatot fojtani céda ágyba.

Győzelmes keblemen fölszárad mind a könny:

vén arcra gyermekek kacaját bűvölöm.

Aki fátyoltalan lát engem s meztelennek,

nem kér holdat, napot, se csillagot, se mennyet.

Oly kitanult vagyok én, tudós Doktorom,

ha férfit fojtogat félelmetes karom,

vagy törzsem átadom fogadnak, hogy bemarhass;

oly félénk és merész, törékeny és hatalmas,

hogy értem ágyamon, mely kéjben imbolyog,

elkárhoznának a testtelen angyalok."

Mikor kiszítta már szegény csontom velőjét

s arcához lankatag hajoltam én előrébb,

egy csókot nyomni rá: nem láttam semmi mást,

csak izzadt bőrcsomót és tele rothadást.

Bezártam szememet nagy hideg borzadályban,

s amint az eleven fényre megint kitártam,

mellettem íme a hatalmas Báb helyett,

kiben a gonoszul gyüjtött vér lüktetett,

egy csontváz reszkető, kuszált roncsa maradt csak

oly hangot adva, mint csikorgó szélkakasnak

hangja, vagy egy vasas cégérnek rúd-nyakán,

melyet a szél cibál vad téli éjszakán.