La solitudine [Hungarian translation]

Marco elment és nem tér vissza többé

A 7.30-as vonat nélküle

Csak egy lélek nélküli fémszív

A város szürke reggelének hidegében

Az iskolában üres a pad, de Marco bennem él

Oly édes a lélegzete az emlékeimben

A hatalmas távolságok úgy tűnhet, elválasztanak minket

De a szívem erősen dobog idebent

Ki tudja, gondolsz-e majd rám,

Ha többé már nem beszélsz a rokonaiddal

Hogy rejtőzködsz-e, akárcsak én, és

Kerülöd a tekinteteket, ott maradsz

A szobádba zárkózva, és nem akarsz enni sem

Csak erősen szorítod magadhoz a párnát

Sírsz, és nem tudod

Milyen gyötrelmet okozhat még a magány

Marco, a naplómban vagy egy fénykép,

Amin egy szégyellős gyerek szemeivel nézel

Azt szorítom erősen a szívemhez és érzem, itt vagy

Az angol és matematika leckék között

Az apád és az ő tanácsai, micsoda egyhangúság

A munkájával együtt téged is elvitt

A véleményedet biztosan nem kérdezte,

Csak annyit mondott: "Egy nap megérted majd"

Ki tudja, gondolsz-e majd rám,

Ha a barátaiddal beszélsz

Hogy ne szenvedj többé miattam

De tudod, nem könnyű...

Nem bírom tovább az iskolát

És a délutánokat nélküled

Tanulni hasztalan, minden gondolatom

Körülötted forog

Nem lehet a kettőnk életét

Szétválasztani

Kérlek, várj meg kedvesem...

De nem tudlak becsapni

A köztünk lévő magány

És ez a csend bennem

Félelem attól, hogy nélküled

Éljem az életem

Kérlek, várj meg, mert

Nem tudok létezni nélküled

Nem lehetséges a kettőnk történetét

Szétválasztani